• Felhívta a figyelmemet arra, hol hanyagoltam el otthonom karbantartását. Adott cserélni és javítanivalót bőven.
• Saját vágyaimat háttérbe szorítva másokat kellett segítenem. Megkért rá, hozzak fizikai és anyagi áldozatot azokért, akik fontosak nekem.
• Ismét szembesített a mulandósággal, s lehetőséget adott arra, hogy méltósággal és tisztelettel segítsem azt, aki eltávozik.
• Megtapasztaltam azt is, hogy „bántanak” azok, akiket szeretek, s ez lelkem mélyéig hatoló fájdalomként sikoltott bennem. Ilyenkor ki akartam zárni a világot. Vágytam az egyedüllétre, de nem adatott meg a sok teendő mellett.
• Egy régi családi történet elvarratlan érzelmi szálaival szembesített, miközben nővér szerepben bűnbakot csinált belőlem, s én hagytam.
• Gyermekként rá kellett, hogy lássak, szüleim nem változtak meg az idők folyamán. Továbbra sem értik érzelmi igényeimet, vágyaimat. S nekem így kell szeretnem és elfogadnom őket.
• Hosszú, kitartó és őszinte erőfeszítéseim következtében egyesítette a családi gyökereket. S éreztem, ez így van jól, nem ítélkeztem.
• Szülőként megláttatta velem, mit adtam át gyermekeimnek. Sokszor nem tetszett, amit tapasztaltam. Tudatta velem, hogy lezárult a „babusgatós” korszak az életemben anyaként. De jó érzéssel töltött el, hogy gyermekeim nélkülem is boldogulnak, egyre önállóbbá válnak.
• Feleségként újra láttatta velem kapcsolatom értékét, ismét megbizonyosodtam arról, hogy a nehézségekben is számíthatunk egymásra.
• Tanított arra, hogy fontos kinyilvánítani érzelmi igényeimet, amikor azt érzem, hogy nem figyelnek rám eléggé.
• Szórakozásra és pihenésre, láblógatásra most nem adott időt. Szívósan és fáradhatatlanul megdolgoztatott, de értékelte is a befektetett munkámat.
• Mielőtt továbbállt, elköszönt. Koncentrált jelenlétében biztonságot éreztem. Ismét láttam az Élet és a Teremtő mérhetetlen bölcsességét. Átéltem a Törvény szeretetét, mely pontosan, mértékkel adagolja leckéimet. Ismét értékelhettem azt, ami van, ami adatott.

Hála érte!