SZATURNUSZ ÉS JUPITER EGYÜTTÁLLÁS A VÍZÖNTŐ JEGYÉBEN

Szükséges forradalmi változások kívül-belül

Sok kihívást tartogató történelmi időszakban élünk, mely a nehézségekkel új irányok felé tereli a ma élő emberiséget. Tele vagyunk kényszerítő helyzetekkel, megoldandó feladatokkal, melyek egyre sürgetőbbek számunkra. Nem kisebb a tét, mint az emberiség túlélése, tovább fejlődése!

Az érzékenyebb, szélesebb látásmóddal rendelkezők már jól tudják, hogy korszakváltás határára érkeztünk. Vagy ránk omlik eddig felépített és megcsontosodott rendszerünk, vagy képesek leszünk változtatni!

Ezt a „kiexponált” és nagyon fontos döntési pillanatot mutatja számunkra a két sorsbolygó konjukciója, azaz a Szaturnusz és Jupiter együttállás a Vízöntő jegyében… Amely, mint egy új „Lángoscsillag” jelzi a ma élő emberiségnek az új világkorszak visszavonhatatlan megérkezését!

A Jupiter a Vízöntő jegyébe 2020. 12. 19.én érkezik meg, mely kibővítő, felerősítő hatásával a Vízöntő forradalmasító, változtató jellemzőinek ad teret. 2020. december 21-én 19 óra 20 perckor teljesíti ki az együttállását a Vízöntő jegyében lévő Szaturnusszal, mely e forradalmi változások kikerülhetetlen, komoly időszerűségét, sorsszerűségét teszi mellé.

Míg a Jupiter kitágítja tapasztalatszerzési lehetőségeinket az adott jegytartalommal összefüggésben, hogy fejlődésünket elősegítse, addig a Szaturnusz alapos tudásra, felelősségteljes hozzáállásra ösztönöz bennünket. Mindez most a Vízöntő reformer, innovatív területére koncentrálódik, melynek fő témája az elavult dolgok megváltoztatása!

A 20 évente ismétlődő „Nagy együttállás” 2020-ban különös jelentőséget kap, hiszen egy 200 éves új időszak bevezetőjeként ráhangol mindannyiunkat az „új idők új szeleire”, melyek időnként igencsak viharosak lesznek…

  • Hatása alatt komoly társadalmi reformokra, rendszerváltásokra számíthatunk világszerte. Ez történhet józan belátással, vagy provokatív eseményekkel, lázadással, árulással is, esetleg a technikai fejlődésből fakadó, vagy természeti katasztrófák által.

  • Korábbi szövetségek széteshetnek, hogy helyet adjanak újabb, remélhetőleg a többség érdekeit szolgáló új csoportosulásoknak.

  • Berobbannak, elterjednek az alternatív erőforrások, s akár meglepő, szinte hihetetlen eredményekről értesülhetünk a mesterséges intelligencia területéről.

  • Ez a hatás jó lehetőséget ad a szűklátókörűség megváltoztatására, holisztikus azaz nagyobb egységben való gondolkodásra azoknak, akik készen állnak rá.

  • S az új felismerések mentén kézzelfogható változások megalapozására, kivitelezésére mindannyiunk jövőjének érdekében.

Tehát egy rendkívüli jelentőségű Szaturnusz és Jupiter együttállásról van szó, mely nehéz körülményekkel körbevett helyzetben inspirál teljesítményre. A sikerhez szükségünk van a precíz tervezésre, az előrehaladás csak szívós, kitartó módon, néha lemondásokkal érhető el. Szükségünk lesz az intuíciónkra, s a pozitív célba vetett hit tud kitartásra ösztönözni bennünket.

A szükséges változásokhoz, mint mindig eszközöket is kapunk a „sorstól”, mellyel érdemes élnünk! A Vízöntő korszak háttere lehetőséget ad a tudatuk tágítására, melynek egyik leghasznosabb eszköze az asztrológia tanulása. Segíti önmagunkhoz és környezetünkhöz fűződő viszonyunk átalakítását, újra fogalmazhatjuk életünk kereteit, célját ebben a sorsfordító időben.

Szaturnusz és Jupiter együttállás a Vízöntő csillagjegyben Artemisz Asztrológia Debrecen

Ezt különösen kihangsúlyozza a téli napfordulón kiteljesedő Szaturnusz és Jupiter együttállás, mely ne feledd, egy új világkorszak szimbolikus jelzőfénye, „Lángoscsillaga” is egyben! A téli napfordulón újjászülető fénnyel köszöntsd Te is az Új Kor hajnalát!

Majd lépj túl komfortzónádon, változtass felelősen, formáld újra eddigi határaidat, legyél hasznára másoknak!

Ha úgy érzed, hasznosítani tudod ezt a tartalmat a mindennapi életedben,

már megérte az erőfeszítésem!

Arra kérlek, oszd meg, küldd el, segíts Te is a sodródóknak!

Oláhné Mednyánszki Krisztina 30/479 – 2392
okleveles asztrológus
pszichodráma vezető, család- és párterapeuta
Artemisz Asztrológia Iskola