NEPTUNUSZ ÉS HOLD
POZITÍV KAPCSOLÓDÁSA

A Neptunusz és Hold pozitív kapcsolódása idején a szokottnál jóval érzékenyebbé válunk, viszont jól rá tudunk hangolódni másokra és a körülöttünk lévő világra!

Átélhetjük az érzelmek „palettájának” összes „színét”, de azt vehetjük észre, hogy könnyebb ezeket az intenzív és változó érzéseket kezelni. Nem akarunk „ragaszkodni” hozzájuk, nem szippantanak be bennünket, csak átéljük őket! Érzékenységünk pedig különösen empatikussá tesz bennünket!

Neptunusz és Hold támogató kapcsolatban Artemisz Asztrológia Debrecen

Képzeletünk, fantáziánk gazdagodik, és különleges álmok inspirálhatnak bennünket kreatív, akár művészi tevékenységekre! Tehát ez egy kiváló alkalom arra, hogy saját magunkkal közelebb kerüljünk, odaforduljunk belső világunkhoz.

Azok, akik régóta fontolgatják, hogy belefognak valamilyen önismereti „munkába”, itt az idő! Hiszen a Neptunusz és Hold pozitív kapcsolódása által könnyebben „gyógyulunk” korábbi lelki sebeinkből!

Sőt, jelentősen megnövekedhet érdeklődésünk a pszichológiai és szellemi tudományágak iránt is, intuíciónkat akár ezekben a témákban is kamatoztathatjuk!

A két planéta hatásának egyik nagy előnye, hogy mivel sokkal fogékonyabbak vagyunk saját érzelmeinkre, így ugyanilyen együttérzéssel fordulunk oda másokhoz is! Különösen közeli hozzátartozóink, szeretteink felé, ami nagyon jó hatással lehet családi életünkre és kapcsolatainkra.

Akár anyai gondoskodással, szinte szavak nélkül érezhetünk rá és reagálhatunk a körülöttünk élők megnyilvánulásaira, igényeire.

Ezen a nap azonban arról is szólhat, hogy a stressztől és feszültségektől való félelmünk miatt teljesen visszahúzódunk saját „falaink” mögé… Ebben az esetben is sokat segíthet a tudatosság!

Legyünk egyedül, ha erre van szükségünk, de ne kerüljük a társas kapcsolódásokat, próbáljunk meg egyensúlyra törekedni!

Felerősödő együttérzésünk miatt most belső késztetést érezhetünk a jótékonykodás, az adakozás, a segítségnyújtás iránt! Őszintén szívünkön viselhetjük mások sorsát és körülményeit, így akár támogató vagy tanácsadó szervezetekhez is csatlakozhatunk.

Szervezhetünk gyűjtést, étel vagy ruhaosztást, alapvető intim-higiéniai vagy menstruációs csomagokat juttathatunk el rászoruló nőtársaink részére!

A Neptunusz és Hold pozitív kapcsolódása idején amennyire csak megtehetjük, vonjuk ki magunkat a racionalitást igénylő hétköznapokból!

Csendesedjünk el, koncentráljunk belső folyamatainkra! Ne várjunk el ezen a napon maximális teljesítményt a rutin feladatokban!

Neptunusz és Nap szembenállás Artemisz Asztrológia Debrecen
Neptunusz és Mars feszült kapcsolata Artemisz Asztrológia Debrecen
Neptunusz és Vénusz pozitív kapcsolódása Artemisz Asztrológia Debrecen
Neptunusz és Mars támogató kapcsolata Artemisz Asztrológia Debrecen
Neptunusz és Vénusz kapcsolat Artemisz Asztrológia Debrecen
Neptunusz és Nap támogató kapcsolata Artemisz Asztrológia Debrecen
Neptunusz és Merkúr támogató kapcsolatban Artemisz Asztrológia Debrecen
Neptunusz és Hold kapcsolata Artemisz Asztrológia Debrecen
Neptunusz és Merkúr együttállás Artemisz Asztrológia Debrecen