Szaturnusz Hold szembenállás az életemben

Tranzit élmények

  • Én jóban vagyok a Szaturnusszal… Bak csillagjegyűként nem nehéz.
  • Hozzászoktam már a nehézségekhez, megpróbáltatásokhoz, amiket hozott.
  • Erős embert „csinált” belőlem. Mindenféle értelemben. Soha nem tudott legyőzni. Sokkal inkább tanított.
  • Bármilyen nehéz helyzetek voltak életemben, megkerestette velem azt az apró jót is, amire a jövőt építeni lehetett, és kellett.

A Szaturnusz Holdammal való szembenállásának visszatértét 2010 végén izgatottan és kíváncsian vártam (kb. 28 évvel ezelőtt járt „erre” utoljára)

  • Akkor nagyon meggyötört lelkileg. Emlékszem akkori hatására, ténykedésére. Bevallom őszintén, alig érezhető, de folyamatos gyomorgörccsel készültem az újbóli találkozásunkra. Volt bennem félelem is.
  • A lelki szenvedést nem akartam még egyszer. Nem akartam a veszteség fájdalmát megint átélni. Nem akartam újra a szívem egy jelentős darabjának kiszakítását. Nem akartam azt a maró, szívszorító, tőrdöfés-szerű, fizikai fájdalmat okozó lelki gyötrelmet, ami depresszióba taszított régen.
  • Lelkem létének elutasítására és elfojtására törekedtem akkor. Sikeresen.

A Hold analógiák sok aspektusát átéltem, míg Szaturnusz az elmúlt hónapok alatt háromszor tranzitálta szembenállással Holdamat

  • A kisebbik lányom is külföldre ment dolgozni.
  • Egészségügyi problémákkal küzdöttem. Orvostól-orvoshoz jártam. Különböző gyógyszereket szedtem. Kezelgettek, anélkül, hogy pontos diagnózist állított volna fel bármelyik orvos. Nagyon erős fizikai fájdalmaim voltak. Végül megműtöttek kiszakadt nyaki gerincsérvekkel.
  • Elköltöztem a lakásomból.
  • Elköltöztem, majd visszaköltöztem lakóhelyemre.
  • Két hónapot folyamatosan együtt töltöttem a szüleimmel.
  • Édesanyám balesetet szenvedett. Én ápoltam, gondoskodtam róla.
  • Édesapám betegsége ismerkedtetett az elmúlás gondolatával.
  • A párkapcsolatom is hozott mély lelki kríziseket.

Tíz hónap velem tartózkodás után tudatosítottam magamban a Szaturnusz tanításait a Hold analógiák területén

  • Anyai szerepköröm a gyerekeimről való gondoskodás tekintetében lassan végleg megváltozik. Kapcsolatunkban a hangsúly az egyenrangú partneri együttműködésre tevődik. Ahogy Ők változnak az idő múlásával, úgy változom én is abban, hogy anyaként hogyan van rám szükségük. Úgy gondolom, ezt az akadályt jól vettem.
  • 18 évesen éltem együtt utoljára a szüleimmel. Furcsa volt újra, két hónapon keresztül folyamatosan. A műtét után Náluk, Velük regenerálódtam. Megtanultam Tőlük (is) segítséget kérni. Gondoskodtak rólam a maguk módján. Köszönet ezért Nekik! Elfogadták, hogy a támogatásukra van szükségem „felnőttként”. Megadták ezt jó szülőkhöz méltón.
  • Érzelmi igényeimet régen sem tudták kielégíteni, most sem vártam ezt Tőlük. Látom a lelki, és más területen is jelentkező hiányosságaikat, de elfogadom Őket olyannak amilyenek. Ők a szüleim, Ők teremtettek engem, Nélkülük nem létezhetnék e csodálatos világban. Kettőjük nélkül én nem ölthettem volna testet erre az inkarnációra.
  • Megbarátkoztam a (hamarosan bekövetkező) szülőkről való gondoskodás és az elmúlás gondolatával. Elfogadom, ha bekövetkezik. Ez az élet rendje. Létbe lépünk, fejlődünk, stagnálunk, leépülünk, majd távozunk. Ez a körforgás jelenik meg a világ minden dolgának működésében. Miért is kellene tiltakoznom ellene? Ahogy Ők gondoskodtak rólam, mikor gyerek voltam, én ugyanezt megteszem majd Értük, ha szükség lesz rá. Nem azért, mert így illik. Belső „törvény” kényszerít erre.
  • Még mindig fájnak az Általuk kimondott, és ki nem mondott, de lelkemmel érezhető mondatok! Nem rólam. A testvéreimmel kapcsolatban. Nekem fáj, pedig a Szüleim problémái, Nekik van a feldolgozással feladatuk.

Testi és lelki értelemben ezt hozta…

  • A műtét arra figyelmeztetett, hogy a döntéseimet ne csak racionális alapon hozzam meg, hanem hallgassak lelkem suttogó üzeneteire is. Tegyem azt is, amit a lelkem kíván. Megtanította egy életre, hogy a jövőben figyeljek jobban fizikai egészségemre, éljek kímélőbb életmódot, pihenjek eleget, adjak lehetőséget magamnak a szórakozásra, kikapcsolódásra is.
  • Felhívta figyelmemet a test, mint forma sebezhetőségére, kimerülésére, amortizációjára, végességére. Itt hagyott egy heget a nyakamon örök mementóként, hogy a jövőben, ha bármikor tükörbe nézek, figyelmeztessen arra a múltra, amit el kell hagynom, hogy egy új jelen és új jövő a helyére léphessen.
  • Elkötelezett lettem érzelmileg egy férfi mellett. Bevallom, nem könnyű. Vannak mély völgyek, sőt, néha föld alá, sötét barlangba futó utak. Nem a kapcsolatunkban! Az én lelkem működésében kapcsolatunkon belül. Szaturnusz elővetette velem, 28 évvel korábban átélt veszteségélményemet annak a férfinek a személyében, aki által elszenvedtem ezt.
  • Sokszor felteszem magamnak a kérdést: Nekem vajon az Élet, a Sors miért nem ad egy normális, hétköznapi párkapcsolatot? Bizonyára oka és célja van ennek. Amint megtalálom a választ, könnyebb lesz elfogadnom azt a hiányt, amit ma még megélek. Talán megtanultam, hogy jövendő életem nem függ egyetlen férfitől sem, egyetlen férfivel való kapcsolatomtól.
  • Talán megtanultam, hogy életem értelme nem egy férfi oldalbordájaként teljesedik ki, hagyományos, tradicionális értelemben. Bár Héra istennő analógiái nem állnak messze tőlem, feleség szerepkörben mégsem ad a sors lehetőséget erre.

Egyenleget vonva Holdam Szaturnusszal való másodszori találkozása után

  • E tranzitot lelkileg összeszedettebben, erősebben, átláthatóbban, kezelhetőbben, érettebben éltem meg, mint 17 éves ifjú felnőttként.
  • Pusztába száműzött és kitaszított magányos lelkemet a korábbi évek során visszafogadtam. AKAROM, hogy velem maradjon! Nem akarok tőle megválni a jövőben!
  • Számomra a Szaturnusz az eltelt tíz hónap alatt nem hozott veszteséget. Ha el is vett tőlem bármit, elfogadtam. Figyeltem, mit ad az elvett helyébe. Adott jövő-magokat, amiket elültethetek, hogy a következő 28 év során legyen mit nevelgetnem, ápolgatnom, hogy legyen miről gondoskodnom.

B.E.

Vénusz a horoszkópban Artemisz Asztrológia Debrecen
Merkúr a horoszkópban Artemisz Asztrológia Debrecen
Mars a horoszkópban Artemisz Asztrológia Debrecen
Érzelmi azaz Hold horoszkóp Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Jung és az asztrológia Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Nap a horoszkópban Artemisz Asztrológia Debrecen
7 gyanús jel, hogy szélhámos az asztrológusod! Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Karma és asztrológia Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Szaturnusz mítosza A karma működése Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Karma és önismeret Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Jóslás vagy tanácsadás Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
A hiteles segítő jellemzőiről Artemisz Pszicho Asztrológia Debrecen
Az asztrológia segíthet önmagunk megismerésében Artemisz Asztrológia Debrecen
Mit látunk a horoszkópban Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Pszichológusok a pszicho-asztrológiáról Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Asztrológia a mindennapokban Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Pszicho-asztrológia alapelvei Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Pszichológiai szemléletű asztrológia Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Mi is az én csillagjegyem Artemisz Asztrológia Debrecen
Gyakorlati útmutató a hétköznapi élethez Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Mire nem használható az asztrológia Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Asztrológiai gondolkodásmód Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
A horoszkóp ábra elemeiről Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Egyéni témáink Vízöntő Szaturnusz idején Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Születés, változás, újjászületés a horoszkópban Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Gyakorlati útmutató a mindennapi élethez Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Közösségi és egyéni válságok Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Beszélgetés az asztrológiáról Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Párkapcsolat és asztrológia Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Mindennapi asztrológia Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Napfogyatkozás az asztrológiában Artemisz Asztrológia Debrecen