Érzelmi azaz Hold horoszkóp

Érzelmi azaz Hold horoszkóp Artemisz Asztrológia Debrecen
  • Születési horoszkópunkban a Nap pozíciója mellett a Hold is kiemelt figyelmet kap.
  • Érzelmi, lelki folyamataink lenyomatára utal, olyan alap beállítódásokat határozhatunk meg pozíciója által, mely egész életünkben, mint alap érzelmi működés tetten érhető.
  • Többféle címszó alatt találkozhatsz azzal a témával, amit a Hold szimbolizál számunkra.
  • Néhányan belső gyermekként beszélnek róla, mások érzelmi vagy Hold horoszkópként vagy Hold asztrológiaként.
  • A lényeg, hogy mindegyik ugyanarról a mély, ösztönös alap működésről beszél, melynek élményanyagát a legkorábbi életszakaszban alapozzuk meg.

Ez nem más, mint a származási családunk, s abból is kiemelten az édesanyánkkal megélt kapcsolat lenyomata alapján fejlődő pszichés beállítódásunk. Így mindjárt érthető a „belső gyermek” megközelítés.

  • Mondhatnám azt is, hogy egyfajta „gyári beállításról” beszélünk, melyet fontos tudatosan is megismerni annak érdekében, hogy megtanuljunk az érzelmeinkkel bánni. Ez a beállítódás határozza meg ösztönös vonzódásainkat, igényeinket, hangulati és ízlésvilágunkat, mely köztudott, hogy egyedi.
  • Tetten érhetjük abban, amire ösztönösen (csak azért, mert…) vágyódunk, vagy amit érzésből elutasítunk, amire túlérzékenyen reagálunk, esetleg nagyon sóvárogjuk, hogy társunktól, környezetünktől megkapjuk.
  • De alapvető jelentőségű a párválasztás és együttélés érzelmi hátterében is, mivel alapjaiban meghatározza intimitásteremtő képességünket.

Nézzük, milyen jelentést és tartalmakat tulajdonítunk a Hold szerepének az asztrológiában!

  • A holdsarló, mely a kör egy „kihasított” részéből áll. Ahogy a kerek, egész „kettéválik”, részlegességében keresi hiányzó részét. Ez a hiányos rész mindig érzékeny és sebezhető!
  • Az életünk első „Holdja” édesanyánk. A vele való kapcsolatunkra, s az általa megtapasztalt érzelmi és fizikai biztonság-érzetünkre utal.
  • Ráláthatunk általa arra, milyen családi mintázatba születtünk, s ennek rejtett alap összefüggései alapján milyen saját családi érzelmi életszínteret tudunk kialakítani.
  • Intimitásteremtő képességünket, érzelmi, hangulati alapbeállítódásainkat is megmutatja. Mennyire vagyunk „lelkizősek”, érzékenyek.
  • Lelkünk ösztönös vonzódásait, vágyéletünket, általános kedélyállapotunkat is „befolyásolja”. Hatással van az emlékezésre, fantáziavilágunkra a Hold horoszkópbeli pozíciója.
  • Ráláthatunk arra, mennyire vagyunk empatikusak, hogyan állunk a segítőkészséggel. Képesek vagyunk-e másokról gondoskodni, illetve hogyan viseljük, ha rólunk kell gondoskodni (betegség, idős kor).
  • Önmagában utal a családunkhoz, gyökereinkhez, illetve tágabb közösségünkhöz, nemzetünkhöz, hazánkhoz fűződő viszonyunkra is.
  • Pozíciója segít megérteni hogyan és milyen módon kapcsolódunk a múlthoz és a tradíciókhoz.
  • Felnőttként „befolyással van” családalapítási és otthonteremtési kedvünkre. Ha nők vagyunk, utal feleség és anyaszerepünkre, míg férfiként a feleségünkben éljük meg a Hold által szimbolizált mintákat.
  • Bármelyik nemhez tartozunk, a Hold pozíciója utal a fizikai testünkre, mint az anyagi burokra, annak sérülékenységére, érzékenységeire, betegséghajlamaira is.

Ne feledd, hogy a horoszkóp fontos, de mégiscsak egy kiragadott pontjáról beszélünk, amit önmagában hiba lenne teljesként elfogadni!

10 planéta bonyolult és szép kapcsolatából adódik össze és születik egyedi személyiségünk, melynek fontos, de nem teljes része az, amit a Hold tükröz horoszkópunkban.

Vénusz a Mérleg csillagjegyben Artemisz Asztrológia Debrecen
Vénusz a Szűz csillagjegyben Artemisz Asztrológia Debrecen
Kos Lilith Fekete Hold Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Vénusz a Halak csillagjegyben Artemisz Asztrológia Debrecen
Mars a Skorpió csillagjegyben Artemisz Asztrológia Debrecen
Vénusz az Oroszlán csillagjegyben Artemisz Asztrológia Debrecen
Vízöntő Lilith Fekete Hold Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Merkúr a Bak csillagjegyben Artemisz Asztrológia Debrecen