A Hold ciklusai, mint az időmérés alapja

Hold ciklusai mint az időmérés alapja Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
  • Az emberiség hajnalán őseink az életük alapritmusát a Nap és Hold váltakozó ciklusaihoz igazították. Nem volt sem időmérő eszköz, sem naptár még.
  • Az időmérés a Hold megfigyelhető fázisváltozási alapján alakult ki,  s ezek az időegységek lettek a későbbi naptárak alapjai.
  • A ma használatos naptárt XIII. Gergely pápa 1582-ben alkotta meg, aki az addig érvényes Julianus naptárt reformálta meg.
  • A hold fázisait megfigyelve a telihold és újhold váltakozásával alakult ki a „hónap”, mint alap időmérő ciklus.
  • Minden holdhónap négy negyedre osztódott, melyek a Hold napjával, a hétfővel kezdődtek. Így alakult ki a mai heti időbeosztásunk alapja.
  • A Hold a leginkább megismerhető égitest, hiszen mindennap feltűnik az égen. Nem szükséges hozzá távcső sem, megfigyelése szemünket sem károsítja, sőt szívesen elábrándozunk rajta kellemes nyárestéken. Formaváltozásai szabad szemmel is jól láthatóak és állandó periódusokban történnek, így tehát kiszámíthatók, követhetők.
  • A holdfázisok a Nap – Föld – Hold közös mozgásából vezethetők le, és életünkre, biológiai ciklusainkra is hatást gyakorolnak.

TUDTAD?

  • A földi tartózkodási helyünkről, megfigyelési pontunkról a Hold mindig azonos arcát látjuk a Nap által teljesen vagy kevésbé megvilágítva.

Mi is a holdhónap?

  • Egy holdhónap nem más, mint az az időtartam, ami alatt a Hold végigjárja az állatövi jegyeket, azaz a zodiákus kört.
  • Amíg a Nap kb. 1 hónapot tölt el „vendégségben” egy-egy asztrológiai jel előterében, addig a Hold csak 2-3 napot.
  • Egy holdhónap újholdtól újholdig tart, és az újhold utáni első nappal kezdődik.
  • Egy naptári év alatt 13 holdciklus van, tehát a Hold 13-szor kerüli meg a Földet. Hogy éppen melyik csillagkép előterében halad, s ezzel milyen típusú energiákat erősít fel, azt az aktuális holdnaptárból ki lehet olvasni.
Húsvéti gondolataink Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Uránusz és Vénusz pozitív kapcsolata Artemisz Asztrológia Debrecen
Mars a Skorpió csillagjegyben Artemisz Asztrológia Debrecen
Skorpió Lilith - Fekete Hold a horoszkópban Artemisz Asztrológia Debrecen
Holdnaptár Fogyó Hold fázis Artemisz asztrológia Iskola Debrecen
Holdnaptár Telihold fázis Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen
Vénusz a Mérleg csillagjegyben Artemisz Asztrológia Debrecen
Mérleg Lilith - Fekete Hold a horoszkópban Artemisz Asztrológia Debrecen