SZŰZ HAVA:
A begyűjtés és rendszerezés időszaka
2023.08.23 – 2023.09.23.
Az év körén a nyári időszakot a Szűz csillagjegy zárja le, melynek “uralma” az őszi nap-éjegyenlőségig tart. Mire a Nap belép a Szűz csillagjegy előterébe, már észrevehetően elkezdenek a nappalok rövidülni, s mire elbúcsúzik tőle, már az őszt is megidézi.
A nyári feltöltődés után eljön a Szűz hava, mely az őszi időszakra való felkészülést teszi lehetővé.
Az Oroszlán havának tomboló melegében a magok beértek, így ez az időszak a termények betakarítását, elraktározását hozza fókuszba. Minden, ami a nyár végi bőségszaruból hasznosítható, az begyűjtésre kerül, s a felhasználásig rendszerezve, feldolgozva, szükség szerint tartósítva várja a sorsát.
Így jól tesszük, ha előrelátóan gondoskodunk az előttünk lévő időszakról, precíz beosztással tartalékolunk.
A Szűz jele a Merkúr bolygó uralma alatt áll, mely a hétköznapi, racionális gondolkodást szimbolizálja.
Nem véletlen, hogy erre az időszakra esik a tanévkezdés, mely a tanulásba való visszarázódással együtt a tudás rendszerezésére késztet bennünket. Ha már “kinőttünk” az iskolából, akkor a józan, előre gondolkodás esélyét adja számunkra. Belső világunk felé fordító jegyként, a tapasztalatok bölcsességgé formálásának a lehetőségét is biztosítja.
Ahogyan aratás során szétválasztják a búzát az ocsútól, a Szűz hava nekünk is jó lehetőséget biztosít arra, hogy lomtalanítsunk, az otthonunkat rendbe tegyük, kitakarítsunk még a fűtési szezon beállta előtt.
10 témakör, amiben most hatékony lehetsz
1. Rendszerezd a külső-belső dolgaidat!
2. Takarítsd ki, ami megérett rá, lomtalaníts!
3. Mérd fel, vedd számba, milyen erőforrások állnak a rendelkezésedre!
4. Raktározd el, amit megtermeltél!
5. Gondolkodj előrelátóan, beosztó módon a következő időszakról!
6. Végezz kézügyességet igénylő feladatokat (pl. javítás)!
7. Ha kapcsolódsz az oktatáshoz, rendszerezd tudásod, ha nem, akkor is bővítsd ismereteidet!
8. Az eddig halogatott ügyeidet intézd el!
9. Alakítsd ki a neked megfelelő napi rutint (otthon, munkahely)!
10. Foglalkozz a testeddel, ha szükséges kezdj életmód reformba!
A “szűz-ség” eredeti jelentésében tisztaságot jelent, melyet több síkon értelmezhetünk és valósíthatunk meg.
Fizikai testünk és külső környezetünk tisztán tartását ugyanúgy támogatja, mint a lelki értelemben vett tisztaságot, erkölcsösséget. Szellemi síkon a tisztaság egyfajta “szeplőtelenség”, melyet a keresztény kultúrkörben leginkább Szűz Mária jelenít meg.
Ennek tudatában már meg sem lepődünk, hogy a Szűz Havában kiemelt Mária napokat találunk a naptárban.