Jaqueline Kennedy Onassis

1929-1994

Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen

Jacqueline Kennedy Onassis megosztó személyiség volt, csak szélsőségekben tudtak róla nyilatkozni.

Több, mint húsz éve halott, de még mindig érdeklődés tárgya, még mindig lehet cikket, vagy könyvet eladni rejtélyes, kiismerhetetlen személye kapcsán.

Van, akinek a szemében ő csak egy törtető, pénzéhes nő, vagy modern kori gésa, egy kitartott nő prototípusa, aki mások hátán kapaszkodott fel, és élte érdemtelenül pazar életét.

Mások egy tragikus sorsú nőt látnak benne, megcsalt, megalázott feleséget, majd a tragikus körülmények között megözvegyült, fiatal kisgyermekes anyát.

Egyesek szerint csak háttérszereplő csinos külsővel, mások szerint az eszes nő, igazi hajtóerő férje sikerei mögött.

Van, aki csodálja tartása, önfegyelme, bátor kiállása miatt a nehéz helyzetekben, míg mások ezt csak rideg, érzéketlen személyiségének tulajdonítják.

Szóval, ki is ő?

Életrajzi adatok

  • Született Jacqueline Bouvier néven a New York állambeli Southamptonban, 1929. július 28-án. Születésének körülményeiről annyit lehet csak tudni, hogy a vártnál hetekkel(?) később, egy vidéki kiruccanás alkalmával váratlanul indult be a szülés. A reggeli fájásokat követően a szülőknek már nem volt alkalmuk New Yorkba visszatérni, így a közeli kisvárosi közkórházban került sor a szülés levezetésére. Elsőszülött gyermek volt.
  • Húga, Caroline 1933. március 3-án látta meg a napvilágot New Yorkban. A család, majd élete folyamán javarészt ő is, tartósan itt rendezkedett be.
  • Szülei jómódúak, ír és francia bevándorlók leszármazottai. A házasságuk több-anyagi és érzelmi-okból kifolyólag is nagyon viharos. Apja egy bohém, nőcsábász, élvhajhász, későbbiekben a gazdasági világválság miatt lecsúszott és alkoholba menekülő tőzsdeügynök, aki imádja lányait, de léha életmódja miatt a felesége a válás mellett döntött. 1936 őszétől a szülők tartósan már nem éltek együtt, de a válást hivatalosan csak 1940. június 6-án mondták ki.
  • Anyja 1942. június 21-én újraházasodott, hozzáment a Standard Oil – szintén egyszer már elvált, gyermekes és – dúsgazdag örököséhez. Két féltestvére született: Janet (1945) és James (1947).
  • Elit magán és lányfőiskolákra járt, éles eszű volt. Vonzotta az irodalom, színház, opera, balett, képzőművészet, művészettörténet. Ő maga is írt, naplót vezetett, illusztrálta is műveit. Kisgyerekkorától kezdve lételeme volt a lovaglás, versenyeket nyert.
  • 1949/1950-ben főiskolai tanévet kezdett a tengerentúlon, Franciaországban, ösztöndíjjal cserediákként. Élete legboldogabb időszakának nevezte. Folyékonyan beszélt franciául, spanyolul és olaszul.
  • Hazatérése után, 1951-ben diplomázott le francia irodalomból a George Washington Egyetemen.
  • Októberben elhelyezkedett, élete első állása a CIA-nál volt, ahol francia nyelvismeretét fordítóként kamatoztatta.
  • Majd 1952 januárjában egy lap fotóriportereként helyezkedett el. Nem hivatástudatból, nem saját döntésből. Korának elvárásai szerint életének fénypontja a jó házasság, erre nevelték, ezt várták tőle. A tehetős mostohaapa az, aki kapcsolatait mozgatva elhelyezte őt egy jó nevű lapnál, amíg férjhez nem megy.
  • John F. Kennedy szenátorral 1953. szeptember 12-én kötött házasságot a Rhode Island-i Newportban.

  • A férje vonzó, tehetős, sok vonásában szeretett apjára hasonlított.
  • Házasságuk boldogságára férje nőügyei, és Jackie pénzszórása miatti veszekedések vetettek árnyékot.
  • Nehezen csiszolódtak össze, de mindketten nagyon sokat tanultak egymástól. Nehéz természetük ellenére, erős támogatóivá váltak egymásnak.
  • 1956. augusztus 23-án lánygyermekük halva született, a tragédia személy szerint őt is és házasságát is megviselte. Férjét érzéketlennek találta, pár hónapra külön költöztek és a válás is felmerült benne, de kapcsolatukat sikerült rendezni.
  • 1957. augusztus 3-án meghalt az apja májrákban, november 27-én pedig megszületett lánya, Caroline New Yorkban.
Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen
Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen
  • 1960. november elején a férje megnyerte az elnöki választásokat, belőle First Lady lett.

  • November 25-én megszületett a fia, John.
  • Az 1961. januári beiktatást követően beköltöztek a Fehér Házba. Státusza 1000 napja alatt felújíttatta a Fehér Házat és művészetpártoló tevékenységet folytatott, de a klasszikus karitatív szerepköröket másra testálta.
  • 1963. augusztus 7-én ismét kisfia született, Patrick, de a gyermek két nappal később meghalt.
  • 1963. november 22-én a férje 12:30 -kor merénylet áldozata lett a texasi Dallasban. Megözvegyült, státusza megszűnt.
  • 1968. június 6-án legkedvesebb sógora és egyben barátja Bobby Kennedy is meghalt, szintén merényletben. Bepánikolt, úgy érezte „utaznak a Kennedykre”, és gyerekeit féltve Európába menekült.
  • 1968. október 20-án ismét megházasodott a görög Skorpió szigetén a dúsgazdag hajómágnással, Aristotle Onassissal.

  • Házassági szerződésük erősen üzleti színezetet adott kapcsolatuknak, mindkettőjük érdekből közelített a másik felé.
  • A kezdetben kellemes, baráti színezetű kapcsolatuk azonban pár év alatt megromlott, felütötte fejét a viszály.
  • Fő ok Jackie esztelen költekezése volt.
  • A válási hercehurcától csak férje halála óvta meg, ugyanis 1975. március 15- én második férje is meghalt Párizsban.
Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen
Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen
  • Visszaköltözött végleges jelleggel New Yorkba, és nagyot fordított életén.

  • Rutinszerű, mértékletes és visszavonult életre rendezkedett be.
  • Aktív életet élt, igyekezett lefoglalni magát, festett, lovagolt, vízisízett, kerékpározott, jógázott, heti négyszer analízisre járt, mégis apatikus és fáradt maradt. Egy ismerőse javasolta számára a munkát.
  • Kapcsolati hálója révén szeptembertől állást vállalt, élete végéig könyvkiadóként dolgozott segéd, majd főszerkesztőként, és nagyon élvezte.
  • Kulturális – és építészeti örökségvédelem aktív élharcosa lett.
  • 1977-től fokozatosan elmélyült kapcsolata egy tehetős gyémántkereskedővel, Maurice Tempelsmannel, de harmadjára már nem ment férjhez.

  • Kapcsolatuk nyugodt és kiegyensúlyozott volt.
  • 1989. július 22-én édesanyja is meghalt New Yorkban.
  • 1993 novemberében és 1994 januárjában folytatott orvosi vizsgálatok non-Hodgkin limfómát diagnosztizáltak nála, februárban elkezdte a kemoterápiát, de már késő volt, a rák szétterjedt testében.
  • 1994. május 19-én halt meg New Yorkban.
Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen

Személyiségvonások feltérképezése

Az élet napos oldalára fókuszál, igénye van a kiegyensúlyozott, nyugodt, kényelmes, gondtalan, de élményekben gazdag, inspiratív életre. Aktív, lelkes hozzáállása van az élethez, kifejezetten élet-igenlő természet.

A másik oldallal, az élet árnyoldalával, a korlátozásokkal, a lemondással, gondokkal, megszorításokkal – takarékosság (!) – nem tud és nem is akar szembenézni. Nem megy, vagy nagyon nehéz számára a visszavonulás, a lezárás, a mozdulatlanság, a passzív szemlélődő hozzáállás.

Külvilág felé orientálódó, nyilvánosságot, figyelmet – és érvényesülési lehetőségeket kereső személyiség, aki számára fontosak a társadalmi sikerek.

Másokhoz kötődő típus, figyelme is inkább a társra és külvilágra irányul. Kapcsolatai, társ-és partneri viszonyai és azok hozadékai fontosak számára, könnyen függésbe kerülhet tőlük.

Dinamikus, lendületes, kreatív, impulzivitásra hajlamos, inspirációval teli személyiség, akiben az önmegmutatásra, önérvényesítésre, egyénisége előtérbe helyezésére való törekvése erős. Akaratos természetű és kalandvágyó. Energiái levezetéséhez szüksége van mindig valamiféle aktivitási formára. Egyszemélyes kivitelező általában, mivel nem szereti kiadni kezéből az irányítást. Lelke megérinthető, sebezhető. Kívül nyugodtnak tűnő, belül tomboló típus, akinek nehéz lehet problémáival, lelkületével kifelé nyitni, hajlamos befelé küzdeni, szorongani. Intuitív, érzékeny ember, hangulatingadozásokra való hajlammal.

Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen

Kellő magabiztosság és önbizalom birtokosa ugyan, de gyakorlati affinitása, tapasztalati háttere – vagy az erre való késztetés – kevés, ami azt jelenti, hogy bár tele van elképzelésekkel, de ezeknek az ötleteknek gyakorlatba való átültetésében nem jeleskedik, rutintalan.

Istenigazából a dolgok ezen oldalával nem is feltétlenül akar bíbelődni, az ötletelés, a szervezés és irányítás az, ami közel áll hozzá. Mivel a személyiségben ez az erőforrás hiányzik, elsajátítandó, megtanulandó feladattá válik az életútban. A sors fog számára lehetőséget nyitni úgy, hogy olyan partnereket, vagy körülményeket teremt, amelyek a megtapasztalás lehetőségét biztosítják számára, ezáltal a fejlődést, a hiányzó készségek fejlesztését és használatát vonják maguk után.

Kapcsolatteremtési, kommunikációs és együttműködési problémák szintén felmerülhetnek. Nehéz lehet számára a másokhoz való kapcsolódás, megnyílás, közelengedés.

Problémás lehet személyközi kommunikációja, amely kapcsolataiban súrlódásokhoz, komoly nézeteltérésekhez vezethet, megítélésében megosztóan hathat. Egyfelől nem túl közlékeny típus; érzéseit, gondolatait, véleményét nem feltétlenül vállalja fel nyíltan, és a spontán, könnyed kapcsolatteremtés is nehéz számára. Sokak szemében ez lejöhet félszegségként, zárkózottságként, míg másokban – nem mond semmit – üresnek, semmitmondónak tűnhet, és megint mások valami titkolni valót, vagy titokzatosat vélhetnek felfedezni a nagy hallgatások mögött. Mindenesetre nehéz hozzá közel kerülni, nehéz követni és megérteni egyaránt mi is zajlik benne.

Az újszerű, vagy az övétől eltérő gondolatokkal és szemléletmódokkal szemben is bizalmatlan, vagy egyenesen intoleráns.

Saját meglátásaihoz fog ragaszkodni, és irányításra törekvő természete mellett ez azt eredményezheti, hogy még szükség esetén sem képes hátralépni, ami személyes kontaktusaiban visszatérő jelleggel vezethet konfliktusokhoz. Gyakran csak azok a személyes kapcsolatai maradnak hosszútávon életképesek, ahol a másik fél vállalja az alárendelődő szerepet. Az alkalmazkodás, együttműködés, kapcsolatteremtés szintén fejlesztendő feladata.

Fontos számára az érzelmi-anyagi biztonság, a stabilitás és kiszámíthatóság. Ő maga is megbízható, lehet rá számítani. Nem hoz hirtelen, átgondolatlan döntéseket, nem rúg fel könnyedén dolgokat, kapcsolatokat. A meglévő állapotok és dolgok fenntartása, annak a megőrzése, óvása, és gyarapítása lesz célja elsősorban. Szükség esetén azonban képes a változtatásra, az új helyzethez való idomulásra, és a továbblépésre is. Megvan a képessége arra is, hogy statikus személyisége ne ragadjon bele megmerevedő helyzetekre, de kockázatokat, vagy önálló kezdeményezést még így sem szívesen vállal, mivel ezek megtörik a biztonságot és kiszámíthatóságot jelentő sémát. Megszokotthoz való ragaszkodása saját teremtőpotenciáinak is könnyen gátja lehet.

Az anyagiakhoz, értékekhez és az életörömökhöz való erős vonzódás egyébként meghatározó szerepet tölt be életében, azonban önálló elképzelések és kezdeményezések hiányában – kockázatvállalási hajlandóság, tapasztalati háttér hiánya mellett egyértelmű-egyfajta sodródás figyelhető meg életútjában. Nem saját maga teremti meg a kereteket, hanem az élet hozza helyzetbe és sorozza meg a változtatáshoz szükséges megtapasztalásokkal.

Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen

Külső megjelenésében, mint a sötét haj és szem, a sötétebb tónusú bőr, a markáns arccsont és áll, kissé szögletes vonások, izmos, inkább szálkás testfelépítés alapján a Skorpió aszcendensre jellemző jegyek felismerhetők.

Szabálytalan vonásai ellenére is van egyfajta kisugárzása, szexepilje, erős női vonzerővel bír; fotogén, szereti a kamera. Fellépése összeszedett, büszke tartással bíró, megjelenésében mindig elegáns, stílusos, egyediségre törekvő.

Nagyon zárkózottnak, tartózkodónak, csöndes szemlélődőnek tűnhet mások szemében. Kontextusaiban tapogatózó, önmagáról keveset, másokról mindent tudni akar, és a megismerés folyamata nála nem feltétlenül nyílt színi érdeklődésben ölt formát.

Gyakorta a közömbösség látszatát keltve fürkészi az emberi reakciókat, de ha kell, provokál, ha kell, manipulál, hogy kihozza másikból a valót, és villámgyorsan képes a felszín mögött meglátni a másikban a lényeget. Önnön valódi érzéseit, énjét viszont nagyon jól tudja kendőzni.

Sokan ezért kiismerhetetlennek, rejtélyesnek, titokzatosnak érzékelik, pedig csak óvatos és végtelenül bizalmatlan másokkal szemben. Ez egyfajta önvédelmi reakció, mivel ösztönösen úgy érzi, hogy a nyílt kitárulkozással arányosan sebezhetősége is nő, ő pedig nem kíván környezetének kiszolgáltatott lenni.

Ösztönösen manipulatív, jó érzéke van ahhoz, hogy másokat észrevétlenül rávegyen arra, amit ő akar, tudja, hogyan érhet célt, ugyanakkor bámulatosan jól tud inspirálni is, és kihozni belőlük képességeik legjavát. Mások irányításában vérprofi.

Eredendően művelt, okos, erős intellektusú személyiség. A műveltségnek és intellektusnak felfokozott jelentőséget tulajdonít nemcsak önmaga, mások tekintetében is. Magasabb célok felé tör, emelkedésre vágyik. Önmagát is emelni igyekszik, ennek eszköze lehet ennek a pallérozottabb tudás, a széleskörű tájékozottság, magasabb fokú műveltség, Érdeklődése irányulhat más kultúrák, vallások, jog, nyelvek, irodalom iránt. Szivacsként szívhatja magába a tudást, könnyedén és gyorsan képes tanulni. Külföldi tanulmányok, tanulmányutak gazdagíthatják ismereteit, egyébként szívesen utazik, és hivatásában is megtalálhatják a sokat utazó állások, vagy olyan életcélok, amelyekben nyelvérzékét, magas fokú tudását kamatoztathatja. Jó szónoki képességekkel rendelkezik, de magához a tanításhoz, neveléshez is remek affinitással bír. Kiváló szervező és reprezentációs készsége van. Szereti a szépet és szép dolgokkal körülvenni magát, stílusérzéke fejlett, fűti a kreatív alkotásvágy.

Megvannak a maga határozott elképzelései, amelyek kellő mértékű akarattal párosulnak. Véleményéhez ragaszkodó, döntéseiben nem megingatható típus, aki nagy meggyőzőerővel, olykor drámai stílusban képes képviselni azokat. Hajlik az ön centrikus gondolkodásra, a szubjektív elfogult véleményalkotásra. Nem tud hibáival – máséval sem- szembenézni, az objektív analízis nem erőssége.

Értékelni tudja az egyedit, maga is törekszik erre, olykor rebellis és eleve nagy szabadságot, teret igénylő viselkedése mögött az a szándék állhat, hogy nem akar betagozódni, egy lenni a sok közül. Vonzhatja a színpad, minden, ami látványos, és kreatív. Fogékony lehet a divat világára, művészetekre egyaránt.

Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen

Lényének legalapvetőbb motivációja, hogy középponti szerephez, elismeréshez jusson környezete részéről a saját személyisége és kvalitásai révén.

Nála tehát természetes mozgatórugó az önmegmutatás, az, hogy olyat alkosson, mutasson, cselekedjen, mely egyedi és csak hozzáköthetően, személyének szólóan kap megérdemelt méltatást, figyelmet. Folyamatosan igényli a megerősítő visszajelzéseket környezete részéről. Szereti a reflektorfényt, vibráló egyénisége igényli a népszerűséget. A figyelmet felkeltenie viszonylag egyszerű, egyrészt mert önmaga is feltűnő a stílusos, büszke és arisztokratikus megjelenésével, másrészt pedig, azért mert egy ilyen típusú ember maga is keresi a közeget, ahol megmutathatja önmagát, és begyűjtheti az elismeréseket. Társasági élete épp ezért aktív, természetes könnyedséggel mozog az elit körökben, kedveli a neves emberek társaságát, és nagyon jó vendéglátó, de el kell ismerni, hogy bizony hajlik a sznobizmusra.

Nagyon vágyik az státuszra, hírnévre. Vonzza a hatalom, és a hatalommal bírók, vágyik a társadalmi emelkedésre, felső körökbe, elitbe. Jövőképe azonban nagyon idealizált, mint ahogyan minden, ami pozícióval, társadalmi előmenetellel kapcsolatos. Az egyébként határozott elképzelései ezen a területen egyszerűen nem működnek, így a tudatos, tervszerű karrierépítés nehéz lehet számára. A jövőtervezés kapcsán nagyon bizonytalan tud lenni és meglehet, hogy csak nagyon lassan talál saját útjára. A probléma az lehet, hogy nem feltétlenül van mögötte pontos élet meghatározás, sem következetesség vagy gyakorlatias tetterő. Csupán egy szándék kristályosodhat ki előtte, hogy ő akar lenni valaki. Lényegében egyszerre él benne a vágy, hogy valami nagyot kezdjen az életével, csak éppen azt nem tudja, hogyan is fogjon hozzá.

Céljai lehetnek intellektuális típusúak, mivel képességei ezen a téren nagyon erősek.

Irodalmi tehetsége, íráskészsége, nyelvérzéke, művészetek iránti fogékonysága, jó képteremtő képessége segítheti orientációjában. Fontos, hogy tevékenységében örömöt leljen, elégedettségre tegyen szert, és szabad kezet kapjon ahhoz, hogy kibontakoztathassa képességeit. Nagyon lelkesen tud belekezdeni dolgaiba, ugyanakkor hajlamos a szétaprózódásra is, és félúton belefáradni tevékenységébe, ez a hozzáállás pedig hátráltathatja céljai elérésében és társadalmi szerepvállalása szempontjából megosztóan hat sokak szemében.

Alapjaiban véve nem szeret érzéseinek, érzelmeinek nagy hangot adni, csak szűk körben képes azokról beszélni, problémái kibeszélése nem jellemző rá, szereti ezt magában megoldani. Másokkal szembeni bizalmatlansága miatt csak kevés barátja van, baráti kapcsolatokat nehezen épít ki, főképp nem nőkkel. Nem szívesen beszél magáról, és nem veszi jó néven, ha kibeszélik. Lehetnek ilyen jellegű megtapasztalásai intimitásproblémái mögött, ezért okozhat nehézséget számára az, hogy nem tudja helyesen felmérni, kit is engedjen közel magához, és kit tartson távol, kinek mit mondhat el.

Nagyfokú érzelmi önuralma miatt nem egykönnyen veszíti el a fejét. Parázsló érzelmeit, indulatait képes visszafogni. Nemtetszését vagy durcival fejezi ki, vagy éles nyelvével és eszével ad hangot véleményének, és vágja le vitapartnere egóját.

Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen

A tradicionális családi értékek fontosak számára, stabil hátteret kíván érzelmileg, anyagilag egyaránt.

Otthonához, megszokott környezetéhez ragaszkodó.

Szülőként önfeláldozó, szeretetteljes és kötelességtudó, anyaszerepében komoly, bár kissé irányító, karakán típus. Maximálisan képes az anyai szerepkörben feloldódni, kedvére való feladat.

A pénzhez való viszonyulása nagyon megosztó tud lenni. Igénye van arra, hogy sok legyen, ahhoz, hogy elképzelései szerint, jólétben éljen, szüksége arra, hogy élvezni tudja az életet és ne kelljen lemondani vágyott dolgairól. Szomjas ember vízért kiállt típus. A pénzt ezért úgy tudja szórni, mintha nem lenne holnap, ez viszont partnerkapcsolati feszültségekhez vezet és erős harmóniaromboló hatással bír.

Az anyagi stabilitást, függetlenséget megteremteni, felelősséget vállalni számára nagyon nehéz feladat, főképp önerőből. Saját értékteremtő képességeit szerénynek vélheti, önerős lehetőségeit pedig kevésnek. Az anyagiakhoz való viszonyulás gyökerezhet a családi múltban, hozott mintában, amely hozzájárulhat ahhoz, nem alakul ki reális értéktudat benne, sem önön értékteremtő képessége kapcsán, sem anyagiak terén, vagy nincs tisztában azzal, hogy a megteremtés mekkora fáradtsággal jár.

A minta, amit követ egyértelműen az anyai hatást tükrözi

Az anyja volt az, aki gazdag házasságaival teremtette meg önön, és gyermekei jólétét. Elszegényedő férjétől elvált, és kifogott egy dúsgazdag olajbárót, annak halálával, pedig egy következőt. Abban a szellemben nevelte, hogy úrinő nem dolgozik, nem méltó az egy jól nevelt lányhoz; annak férje oldalán kell tündökölni, emelni a ház fényét, élénk társasági életet vinni, gyereket nevelni. De a pénzt mindig más teremti meg, az a férfi dolga. Ha lányában fel is merült a munka gondolata, karrierépítés, az anyja volt az, aki lehurrogta; nem akarta, hogy dolgozzon, azt várta, jól házasodjon, és ez által teremtsen magának egzisztenciát. Húgával szemben ugyanez volt az elvárás – ő a hercegné státuszig vitte.

Párválasztásában tehát mindenféleképpen nagy hangsúlyt fog kapni a társ anyagi helyzete és értékteremtő képessége, mivel gyermekkori élményanyaga erős szorongást generál benne az elszegényedés és a pénztelenség révén. Hajlamos minden rosszat, negatívumot a pénztelenségre visszavezetni. (Nem csoda: szülők közötti válásának egyik oka az apa elszegényedése, megromló házasságuk alatt ide-oda ráncigálták a gyerekeket – egy kicsit anyánál lenni, egy kicsit apához költözni – majd később a mostohától kérni, lemondani vágyott dolgokról. Tényleg érezheti úgy, hogy mindennek a pénz az oka, lényegében miatta – hiánya miatt- veszítette el apja személyét, az otthon állandóságát, és kellett állandóan megalkudnia.)

Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen

A törvényesített kapcsolatok fontosak számára, házasságától is biztonságot remél, annak megőrzésére, tartósságára törekedni fog.

Hűségre törekvő, ragaszkodó, állhatatos típus, nem az, aki könnyedén felrúg egy kapcsolatot. Olyan partnerre van szüksége, akire felnézhet, tisztelhet, akit csodálhat. Ha ilyen értékeket nem vél felfedezni a másikban, akkor azt könnyedén ejti. Nem ösztönök, nem külcsín alapján választ, ez neki snassz, és hozzá méltatlan. Önbecsülése pedig helyén van, így önmagához mérten művelt, intellektuális típusú, eszes férfiak kelthetik fel az érdeklődését. Ez nagyon fontos lesz számára, elképzelhetetlen, hogy közös érdeklődés, téma, véleménycsere, programok hiányában létesítsen kapcsolatot. Az izgalmas, kalandortermészetű, tapasztalt, jómódú férfiakat izgalmasnak találja, kihívásként kezeli őket. Ennek az ideáját apjáról alkotja meg, és mivel nagyon pozitív apakép él benne, a hozzá hasonlót fogja keresni és vonzónak találni. Kifejezetten vonzhatják a vezető pozíciójú férfiak.

A lehetséges partnereknél tehát számba jöhetnek befolyással bíró, tekintélyes személyek, aki mellett ő is emelkedhet, vagy elismerést és tiszteletet vívhat ki. Korban lényegesen eltérő társak szintén nagyon valószínűek, nemcsak a már kiforrott egzisztenciájuk révén, hanem azért is, mert jól megérti magát a nálánál idősebbekkel, kedveli társaságukat. Partnerkapcsolatai képesek befolyásolni anyagi helyzetét, megteremthetik számára a kényelmes élet lehetőségét, ugyanakkor általuk nyílik mód önön képességei megmutatására, kibontakoztatására, a nyilvánosság előtti szereplésre is. Széleskörű és befolyásos kapcsolatrendszere révén, ezeken a területeken – a jog, felsőfokú oktatás, külföld és politika – nyílik lehetősége az áhított rivaldafénybe kerülni és az önkibontakoztatást megélni, intellektusát megcsillanthatni. Jöhet sok utazással járó státusz, közéleti, de mellérendelt jellegű szerepek, melyek révén stílusa, egyedisége, őszinte megnyilatkozásai népszerűvé tehetik.

A reális értéktudat, egyéni képességeinek valós megmutatása, felismerése által, önállóan teremtett anyagi biztonság, a mértékletesség és az anyagiak feletti kontrollgyakorlás elsajátítása lehet élete nagy feladata.

Megérteni, rájönni arra, hogy saját erőből, és képességei által képes egzisztenciát teremteni, és ehhez nem kell mástól függeni, mástól kérni, vagy másnak anyagilag kiszolgáltatott lenni, élete nagy felismerése lehet. („Mindig is a férfiak által éltem, Most jöttem rá, hogy már nem vagyok képes rá.” (1975)

A stabilitás, a birtoklás, az anyagiak és értékek már kora gyerekkorától kezdve veszteségélményekhez kapcsolódnak. Fontosságuk ezért értékelődik föl, ezért vágyik bebiztosított kapcsolatra, vagyon gyarapítása, értékek megőrzésére, állandóságra, szilárd családi keretekre. Ezek mentén hajlandó is áldozatot hozni, például szexualitását, nőiességét érdekkapcsolatban értékké tenni, vagy képességeit mások szolgálatába, használatába állítani.

Ez utóbbi egyben karmikus feladata valahol, azaz párkapcsolatában, a másokkal való együttműködésben, a nyilvánosság előtt kell tiszta szívből, szeretettel és viszonzás nélkül támogató szerepet felvállalnia. Az egóját kell leépítenie, önös törekvéseitől megszabadulnia. Lényegében életét kell másokra szánnia, önmaga emelése és középpontba helyezése helyett, másoknak kell teret adni, másokra kell odafigyelni. Képességeit nem önmaga, hanem mások szolgálatába kell állítania, a másikat – partnert, társat – kell előtérbe segítenie, támogatni, menedzselni. Ehhez kap kereteket, lehetőséget és eszközöket jelen inkarnációjában.

Jacqueline Kennedy Onassis horoszkópjának elemzése Artemisz Asztrológia Debrecen

Erősek és szenvedélyesek lehetnek ezek a partneri kötődések, de bizony felütheti fejét benne a féltékenység, gondot okozhat a birtoklás- elengedés kérdésköre.

Problémás lehet a felek között a kapcsolódási készség, a másik igényeinek elfogadása, vagy elfogadtatása, ami nem megy sérelmek nélkül. A túl magas, irreális elvárások a másikkal szemben, vagy a másik megváltoztatására tett kísérletek, a belsőben élő ideális képre való igazítása óhatatlanul is csalódottságot eredményeznek. Nehéz és rögös a másik felé vezető út, vagy lemondásokkal jár, vagy megbékélő elfogadással a felek részéről, de a nehézségek, krízisek az összecsiszolódásra is lehetőséget teremtenek, amelyből kölcsönösen épülni képesek.

Partnerkapcsolat és a külvilág révén is érhetik megpróbáltatások, anyagi, érzelmi-női veszteségek.  Megélheti azt is, hogy partnere nélkül elveszíti a nyilvánossággal való kapcsolatot, ráirányuló figyelmet és háttérbe szorul, vagy éppen kapcsolaton belül szembesül a társas magány, a mellőzöttség élményével, csalódottsággal, megcsalással. Nehezen feldolgozható élményanyaggal járó női szerep az övé, tele megalkuvással, elfojtásokkal, olykor bizony kiszolgáltatott, függő szerepek mentén – legyen az érzelmi, anyagi vagy szexuális természetű. A rálátás problémáinak gyökerére nem egyszerű, de szükséges, és a megértéssel együtt elindulhat egy átalakulással, változással járó folyamat is, melynek végén már mindent másképp lát, és máshogyan is viszonyul. A krízisek indíthatják el ezen a szükségszerű, transzformatív úton.

Szerző: Pap Róza (Asztrológiai záródolgozat kivonata 2016)