Érzelmi horoszkóp – Oroszlán Hold „Az uralkodó lélek”

Általános érzelmi hangulatára jellemző:
  • Az élet pozitív oldalát keresi ösztönösen. Szeretne a számára fontos környezetben hatni másokra, alakítani azok életét, s ha szükséges megvédeni őket.
  • Büszke „teremtményeire”, gyermekeire. Célja, hogy családjának méltó körülményeket, jólétet tudjon biztosítani, amiért ők hálásak neki.
  • Ki van éhezve a dicséretre, hogy elismert személyként irányíthasson családi körben, vágya, hogy az események a szándéka szerint alakuljanak.
  • Igényes önmaga megjelenésére, munkájára, otthonára, körülményeire.
  • Már gyerekként is „produkálja magát”, hogy a figyelem középpontjába kerüljön.
  • Ebből fakadóan felnőttként is kedveli a társas eseményeket, ahol előszeretettel ad hangot saját gondolatainak, szívesen szórakoztat másokat.
  • Szeret nagylelkű lenni, de ha azt érzi, nem fogadják el, távolságot tart, megsértődik, bár ezt igyekszik nem kimutatni.
  • Erősen érzékeny a kritikára, de nem tartja magához méltónak a veszekedést, „nem ereszkedik le arra a szintre”.
  • Érzelmi biztonságát abban éli meg, ha a középpontból szervezi az eseményeket.
  • Optimista, energikus, mellyel jól tud motiválni, befolyásolni másokat is, időnként hatásvadász fellépésű.
  • Érzelmeit drámaian tudja kifejezni, így jó színészi képességgel bír.
  • Lehet belőle nagy becsvággyal bíró, öntudatos közszereplő is, aki figyel a tradíciókra, tartja az etikettet.

Kapcsolataiban

  • Szenvedélyes, érzelmeit impulzívan kimutató személy, aki mindig tudja mit akar, s azt igyekszik magának megszerezni, biztosítani.

  • Gyakran kiposztolja „irigylésre méltó” élményeit, utazásait, büszkeségeit.

  • Örömét leli a hódításban, a szórakozásban, a minőségi életben, kedveli a luxust.

  • Gyűjti a hódolókat, emiatt nehezen ismeri fel, ki az, aki csak érdekből van mellette.

  • Önmagával, s a hozzá kötődőkkel elnéző, de riválisait nem tudja elismerni.

  • Erősen kreatív és termékeny, maradandót akar létrehozni az életben, de az empátiát és a másokkal való együttműködést, alkalmazkodást tanulnia kell.

Milyen szeretetet vár?

Elsődleges az igénye, hogy párja folyamatosan biztosítsa nagyszerűségéről, felnézzen rá, támogassa elképzeléseit, hogy a kapcsolatban „nagy Ő”-nek érezze magát.

Biztassa erőfeszítéseiben, de ezt diszkrét formában tegye.

Szereti, ha párja biztosítja a kényelmet neki, kényezteti azokkal a dolgokkal, amelyeket kedvel.

A dédelgetést is igényli, de szigorúan privát helyzetben.

Szeret és tud reprezentálni, így fontos számára, hogy partnere kellően igényes és dekoratív legyen.

Keresi a változatosságot, a közös minőségi szórakozást, kulturális élményeket.

Nehezen viseli az irányítást!

Ha mellőzöttnek érzi magát, drámai fellépéssel nagy jeleneteket tud produkálni, sérelem esetén féltékeny, bosszúálló lehet.

Hogyan fejezi ki a szeretetét?

A partner maradéktalan kielégítése a célja, aki érezze magát megtisztelve, hogy őt választotta.

Akit a bizalmába fogad, azt a tenyerén hordozza, ha teheti értékes ajándékokkal halmozza el.

A szerelemben is fontos neki a kreativitás, a játékosság, a közös életélvezetek.

Akit szeret, azt aktívan védelmezi is, gondoskodik az igényeiről, így párja biztonságban érezheti magát mellette.

Férfiként ő a „hős-szerelmes”, nőként a „királylány”, aki képes az irányításra, de tekintélyes és erős férfira vágyik.

Származási családjában

Valószínűleg erős volt a nők szerepe, akik tudtak és akartak is irányítani.

Esetleg szélesebb körben ismert vagy elismert családot tudhat magáénak.

Nőként

Szereti az önállóságot.

Fontos szerepeket vállal.

Otthon irányítani akar.

Gyakori, hogy rivalizál.

Néha ki is zárja a férfiakat az életéből.

Nem okoz gondot számára, hogy egyedül nevelje, anyatigrisként védje kevés, ámde tökéletes utódait.

Kreativitását otthoni teendőkben is megélheti, mint pl. főzés, lakberendezés.

Férfiként

Vonzódik a domináns nőkhöz.

Erős lehet a kapcsolatban a rivalizáció.

Jó pedagógiai érzékkel nevelheti utódait.

Vonzhatják a művészi, kreatív önkifejezés lehetőségei.

A férfi a „Holdját”, annak tulajdonságait, párja által is megélheti.

Ösztönszintű működésmódban

Jellemzője lehet, hogy csak a saját igényeire fókuszál, azok kielégítését várja másoktól, de a kölcsönösség nehéz számára.

Önmaga fontosságát, saját képességeit túlbecsülheti.

Folyamatosan igényli a külvilág elismerését, emiatt gyakran úgy viselkedik, mintha mindenki őt figyelné.

Érzékenyen érinti, ha Facebook és egyéb posztjait kevesebben követik nyomon, mint szeretné.

Úgy akarja saját fontosságát demonstrálni, hogy másokat leminősít, értéktelenít.

Nem tud örülni környezete sikereinek, saját kudarcaiért másokat hibáztat.

Sokszor lusta, a környezetén élősködik, elvárásokat hangoztat, néha követelőzik, mert úgy érzi őt megilletnek dolgok.

Tanulnivalója

Kreativitását, belső erőit ne a környezet elkápráztatására, hanem annak bölcs szolgálatára, menedzselésére fordítsa.

Ehhez szükséges egy komolyabb önismereti folyamat, melyet ösztönösen kikerül, hiszen talán számára a legnehezebb szembesülni azzal, hogy neki is vannak gyengeségei.

Ha bevállalja a belső munkát, abból nagyon sokat profitálhat, s általa a környezete is.

Megtanul egy kicsit alkalmazkodni, józanul fogadni a reális észrevételeket, s egészséges önkritikára tehet szert.

Rájöhet arra, hogy a kudarcokból nagyon sokat lehet tanulni, s az alkotást az örömteli folyamatokért érdemes csinálni.

Talán közelebb jut ahhoz is, hogy másokban is meglássa az értéket, elismerje azokat.

Ne feledd, hogy a horoszkóp fontos, de mégiscsak egy kiragadott pontjáról beszélünk, amit önmagában hiba lenne teljesként elfogadni.

10 planéta bonyolult és szép kapcsolatából adódik össze és születik egyedi személyiségünk, melynek lényeges, de nem teljes része az, amit a Hold tükröz horoszkópunkban.

Oláhné Mednyánszki Krisztina 30/479 – 2392
okleveles asztrológus
pszichodráma vezető, család- és párterapeuta
Artemisz Önismereti Műhely és Asztrológia Iskola