Lilith – Fekete Hold a Szűz csillagjegyben

  • Ha a Lilith a Szűz jegyében járt születésedkor, akkor életedben kiemelkedő szerepet tölt be a „szent és profán”, a tiszta és erkölcsös, valamint az erkölcstelen összeütközése, ezen kívül az alkalmazkodás témája.
  • Meg kell tanulnod megismerni, s ezzel legyőzni a félelmeidet a saját ösztöneidtől, vágyaidtól.

Fontos, hogy megértsd az élet egyszerre feladat (elhivatottság), és örömforrás.

Tanuld meg élvezni mindazt, amit az élet ad, hogy feltöltődve legyen erőd és kedved továbbcsinálni.

Foglalkozz önismerettel, hiszen különösen fontos számodra, hogy megtaláld „belső hangoddal” a kapcsolatot, s ennek segítségével megszabadulj attól, hogy mások elvárásainak igyekszel megfelelni.

Lilith végletekben mutatkozik meg, sokszor nagyon ellentétes tapasztalatokat hoz. Pszichológiailag értelmezve megélhetjük hiányzó vagy alulfejlett szerepként, ugyanakkor önmagunkban, és/vagy a környezetünkből felénk megnyilvánuló túlfejlett, erőteljes, fenyegető hatásként. Ezért olvashatsz ebben az összefoglalásban egymásnak ellentmondó megélésekről is.

  • Nagyon polarizált a világképed, nagyon gyakran ellentétek és végletek sodrásában érzed magad.
  • Már szüleid is hordozták ezt a kettősséget eltérő világképükkel, életszemléletükkel. Ezért sokszor megtapasztalod magadban Te is, hogy nem is tudod, mihez tartsd magad, miben higgy, mi adhat segítséget.
  • Néha mereven ateista gondolkodású és a tudomány mindenhatóságában hívő, az írott gondolatoknak túl nagy jelentőséget tulajdonító hatásban nyilvánul meg ez az állás. Míg másnál a szellemi és spirituális gondolkodásmód uralja a leghétköznapibb helyzeteket is. Mindkét gondolkodásmód önmagában elégtelen az életben.
  • A családból hozott aktuális erkölcsi minta jelentősen korlátozhat, gyakran azon kapod magad, hogy szüleid szemével ítéled meg aktuális cselekedeted. Erősen függsz a külvilág véleményétől, igyekszel egy tökéletesen jó és megfelelő életet élni, mintagyerek, majd jó férj vagy feleség lenni. Ugyanakkor időnként azt érzed, fellázadnál a mások által rád „kényszerített” szerepek ellen, mindent leráznál magadról. Mégis ritkán lépsz önmagadért.
  • Szinte betegesen félhetsz minden változástól, minden olyan szituációtól, melyet nem tudsz átlátni, s ez sokáig benne tarthat olyan helyzetekben is, ami már régen csak teher számodra. Ez lehet egy lakás, egy munkahely, vagy párkapcsolat is.
  • Gyakran kishitű vagy önmagaddal szemben, önmagadat folyton alulértékelve azt gondolod, mások biztosan okosabbak, többet tudnak nálad az adott dologról.
  • Ilyenkor nehéz megszólalnod, saját véleményt nyilvánítanod. Máskor pedig észreveheted, hogy átváltasz kioktató szerepbe, s kéretlenül osztogatod a kritikát, tanácsokat.
  • Folyton mindig mindent meg akarsz érteni, néha emiatt még pihenni sem tudsz. Előre többszörösen be akarod biztosítani a lehetséges jövőt, felkészülni minden rosszra. Szorongásod már önmagadnak is teher lehet.
  • Munkahelyen is gyakran alárendelődsz és igyekszel mindenben engedelmeskedni az elvárásoknak. Nehéz „nem-et” mondanod, így gyakran azon kaphatod magad, hogy kihasználnak. De persze ennek sem adsz hangot. Fontos számodra a környezetedben a rend és tisztaság, de vigyázz, ne ess túlzásokba, mert túlérzékennyé válhatsz.
  • Lilith (a független, lázadó) energiája, amikor találkozik a Szűz engedelmes és alkalmazkodó közegével, összezavarja az egyént.
  • Néha egy rosszul értelmezett büntető istenkép miatt túl merev, korlátozó, rideg, és örömtelen világot alakít ki magának, ahol minden a munkáról és hasznosságról szól. Ilyenkor egy kis apró kilengés az életélvezetek felé már magával hozza az önbüntetés gondolatát is.
  • Emiatt az erotika is „démonizálódik”, gyakran idéz elő olyan szexuális fantáziát, melyben a vágyat, gyönyört csak akkor engedi meg, ha egyidejűleg ott van vele a büntetés is.
  • Nőként kettős élményeid lehetnek. Vagy úgy érzed, bűnös csáberő sugárzik belőled, vagy érinthetetlen hamvasságoddal hatsz a másikra, aki idealizál téged. Mindkettő nehezíti a stabil kapcsolat kialakulását. Saját nőiségeddel is nehezen boldogulsz, sokszor elhiszed, hogy a nő alárendeltje a férfinek, s emiatt aktuális társadtól sokszor vársz a büntető dorgálásra, vagy a megerősítő felemelésre. „Ahhoz képest, hogy nő vagyok, ugye jól csinálom?”
  • Ha férfi vagy, igyekezz feloldani azt a kettős gondolatot, hogy egy nő vagy rendes, vagy szajha.
  • Amíg félsz az ösztöneidtől, vágyaidtól, addig társnak egy rendes feleséget választasz, akivel az intimitás elég szegényes lehet. Ugyanakkor titokban vonzódsz, álmaidban gyakran kísértenek az erotikusan elbűvölő, csábító nők.
  • Fontos, hogy megértsd, a világot Te magad osztod ketté, s ha magadban ezt a kettősséget meg tudod szüntetni, egy sokkal kellemesebb életet élhetsz. Hiszen az Élet teljessége magába foglalja a jót és rosszat is. Ismerkedj az intuitív oldaladdal, figyelj belső hangodra, kövesd nyomon álmaidat. S merj önmagad lenni!
  • Emeltebb szinten ez az erőforrásod segít, hogy önmagaddal és a világgal békét köss, aggódás helyett bizalommal tekints a jövőbe a megerősödött hited által. Keresd a szépet és jót, fogadd el mosolyogva a „tökéletlen” dolgokat, és az így felszabadult erőidet használd arra, hogy jól érezd magad az életedben, kapcsolataidban.

Figyelj és tanulj a környezetedben élő domináns Szűz energiát hordozó személyektől!

Ismert emberek, akiknek a horoszkópjában a Lilith (Fekete Hold) a Szűz jegyében áll:
  • Liszt Ferenc, XIV. Dalai Láma, Diana Ross, Szepes Mária, Luciono Pavarotti, Antal Imre, Hernádi Gyula, Tom Cruise, Törőcsik Mari, Ranschburg Jenő, Rubik Ernő, Paulinyi Tamás, SP (Éder Krisztián), Schobert Norbert, George Lucas, Mike Oldfield, Andy Vajna

Ne feledd, hogy Lilith pozíciója csak egy kiragadott pont személyes horoszkópodból, így saját tapasztalataidat a radixod egyéb elemei átszínezik.

Korrekt információhoz csak egy teljes körű horoszkóp elemzés során juthatsz!

Oláhné Mednyánszki Krisztina 30/479 – 2392
okleveles asztrológus
pszichodráma vezető, család- és párterapeuta
Artemisz Önismereti Műhely és Asztrológia Iskola