Lilith – Fekete Hold a Bika csillagjegyben

  • Ha a Lilith a Bika jegyében járt születésedkor, akkor életedben kiemelkedő szerepet tölt be a stabilitás, a biztonságra törekvés, és a birtoklás témája.
  • Emiatt nehezen mozdulsz, túlzottan megfontolod, mielőtt bármin változtatnál, és gondod van azokkal a helyzetekkel, ahol valakit vagy valamit el kell engedned.
  • Egy mélyebb önismereti folyamatban meg kell ismerned, s ezzel legyőznöd a félelmedet a saját vágyaidtól, a szegénységtől, nélkülözéstől és önmagad értéktelenségtől.

Ha teheted, tanulj megosztani és adakozni, járj rendszeresen olyan helyre, ahol kényeztetheted magad pl. egy jó masszázzsal.

Reális értékrend kialakítására tanít az életed sokféle helyzete.

Lilith végletekben mutatkozik meg, sokszor nagyon ellentétes tapasztalatokat hoz. Pszichológiailag értelmezve megélhetjük hiányzó vagy alulfejlett szerepként, ugyanakkor önmagunkban, és/vagy a környezetünkből felénk megnyilvánuló túlfejlett, erőteljes, fenyegető hatásként. Ezért olvashatsz ebben az összefoglalásban egymásnak ellentmondó megélésekről is.

  • Az elszegényedéstől és nélkülözéstől való félelem olyan erős lehet, hogy szélsőséges takarékosságot folytatsz, sokszor alap és elemi igényeidről is lemondhatsz.
  • Minden igyekezeted ellenére mégis megélheted, hogy meglopnak, becsapnak, „kölcsönkérnek” számodra fontos dolgokat, amivel azután eltűnnek, vagy elhasználtan kapod vissza.
  • Ha csak rajtad múlna, soha nem vennél fel hitelt, kerülöd, hogy másoktól függővé válj. Esetleg pont az események másik oldalán állva olyan területen mozogsz, ahol mások anyagi kiszolgáltatottságával, függésével találkozol. Vigyázz, mert ez a hatás hajlamot adhat illegális pénzügy tranzakciókra, vagy azokba való jóhiszemű belekeveredésre.
  • Kedvenc ellenségeid között tartod számon azokat, akik könnyelműen -„élj a mának”- mottóval élnek, s nem tudnak az érzéki örömökről lemondani. Titokban néha Veled is előfordul, hogy „bűnözöl” – édességet, egyéb finomságokat fogyasztasz, majd gyorsan bűntudatod lesz tőle. Esetleg aszkéta, „százaz-édességfüggő” vagy, és kényszeresen ellenállsz minden finomságnak, leértékeled a testi örömöket.
  • Régi dolgaidtól nehezen válsz meg, igyekszel mindent megőrizni. Általában vannak olyan dolgaid is, amit még sosem használtál. Vigyázz, nehogy felhalmozóvá válj!
  • Lilith „kétarcúsága” hozhatja, hogy megkapod környezetedtől a túlzottan kényelmes, lusta jelzőket, esetleg kényszeresen igyekszel ezeknek még a látszatát is kerülni.
  • Az egyik oldalon állva az élvezetekbe beleragadva nem gondolsz a jövőre, felelőtlenül költekezel, míg a másik oldalon csak a jövő bebiztosításán dolgozol fáradhatatlanul, nem engeded magadat elkényelmesedni, pihenni. Időnként ez a kettősség leképeződik a párkapcsolatodban. Általában jelentős különbséggel járultok hozzá a családi költségvetéshez, vagy annak felhasználásához.
  • Párkapcsolatban a biztonságérzet és anyagi függés komoly kapcsolat összetartó elem lehet, még akkor is, ha már régen megérett az idő a változásra. A féltékenység megjelenhet úgy, hogy a partnert állandóan magad mellett (testközelben) akarod tudni, vagy fordítva, ő Téged.
  • Valószínűleg a kapcsolatok elengedésének, lezárásának problematikájával is találkozol életedben.
  • Félsz minden helyzettől, ahol el kell engedned valamit vagy valakit (élethelyzet, személy, munkahely, tárgyak), próbálod magad távol tartani a veszteség fájdalmától, nehéz számodra a gyász és annak folyamata.
  • Néha észreveszed magadat, hogy sóvárogsz és irigykedsz mások vagyonára, könnyed életmódjára.
  • „A jól vagyok” kijelentéstől félsz, mintha ezzel máris valamilyen bűnt követnél el, s biztosan jön a „megtorlás”. Inkább önként, előre „vezekelsz”, megfosztva magad sok kellemes élménytől, a környezetedtől elszigetelődsz.
  • Fontos, hogy az értékekről és biztonságról vallott felfogásod az életed során megváltozzon. Az életed ezért hozhat olyan helyzeteket, ahol rájössz, a pénz nem hoz megoldást, nem boldogít, a felhalmozott dolgaid nem „szeretnek vissza”.
  • Ez a Lilith állás egy erős belső feszültséget jelöl a két világ – a földi és szellemi dimenzió között. A nagyon eltérő látásmódot már szüleid is tükrözhették. Te magad is beállhatsz egyik vagy másik oldalra, lehetsz mereven ateista és tudományhívő, de spirituálisan „megszállott” is.
  • Fontos életfeladat ezzel az állással az egyensúly megteremtése, ahol a szellemi és spirituális élet összefér, összhangban van az élet örömeivel, a boldogsággal.
  • Emeltebb szintű megnyilvánulásban ez az erőforrásod megtanít arra, hogy belső értékeket gyűjts, mások számára stabil és megbízható személy legyél, aki a magasabb szintű tudás ismerője, alkalmazója és őrzője.

Figyelj és tanulj a környezetedben élő domináns Bika energiát hordozó személyektől!

Ismert emberek, akiknek a horoszkópjában a Lilith (Fekete Hold) a Bika jegyében áll
  • Hamvas Béla, Domján Edit, Jankovich Marcell, Egely György, Dr. Daubner Béla, Eszterházy Péter, Kovács Ákos, Szinetár Dóra, Celine Dion, Torgyán József

Ne feledd, hogy Lilith pozíciója csak egy kiragadott pont személyes horoszkópodból, így saját tapasztalataidat a radixod egyéb elemei átszínezik.

Korrekt információhoz csak egy teljes körű horoszkóp elemzés során juthatsz!

Oláhné Mednyánszki Krisztina 30/479 – 2392
okleveles asztrológus
pszichodráma vezető, család- és párterapeuta
Artemisz Önismereti Műhely és Asztrológia Iskola