Rák hava: Az otthon melege

  • A Nap június 21-én éri el legmagasabb állását, s a napforduló csúcspontján megkezdődik az alászállás. Ezzel az égi eseménnyel beköszönt a Rák időszaka az életünkbe.
  • Kezdetét veszi a nyári meleg, s mindannyian víz-közelbe, vízpartra vágyunk.
  • A nyári szünidőben természetes igény, hogy a család együtt töltsön hosszabb időt. Nő a családalapítási kedv, az évnek erre az időszakára esik a legtöbb esküvő. A gyermekekre szükségszerűen nagyobb figyelem jut, ha másért nem, akkor kényszerből, mert a nyári szünetben az elhelyezésükről gondoskodni kell.

A Rák a zodiákus első víz energiát hordozó jele.

Az első érzelmi jegy, ahol a lelkiség felébred!

  • Tudjuk, hogy a víz minden élet forrása, a biológiai élet a tengerben „született”. VÍZ = ÉLET. Étel nélkül tovább bírjuk, mint folyadék nélkül! Június végére a természet megérleli a lédús gyümölcsöket, melyek kitűnően átmossák, megtisztítják, s tiszta folyadékkal töltik fel a testünket. Érdemes ilyenkor léböjt-kúrát tartani!
  • Mint víz elemű jel, – a Rák – kapcsolódik a lelki folyamatokhoz, a tudattalan birodalmához, az érzésekhez, intim kapcsolatokhoz. Mindannyian tudjuk, hogy egy társas eseményt igyekszünk oldottabbá tenni, mégpedig egyéni ízlésünk alapján különböző „folyadékokkal”. Gondolok például arra, amikor a távolságtartó magázódásból átváltunk egy közelebbi viszonyra, a tegeződésre. Az egymáshoz való közelebb kerüléshez szükségünk van folyadékra, érzelmekre!
  • Ez a jel a Hold uralma alatt áll, mely az éjszakai égbolt folyton változó arcú „királynője”. A Nap fényét tükrözi vissza. A Nap – Hold párosa a mítoszokban és mitológiákban is jól nyomon követhető. Egymást jól kiegészítő párost alkotnak. Úgy, mint életünkben az apa és anya, illetve a tudatos és nem tudatos részünk.
  • A Hold szerepe nagyon jelentős az életünkben. Telihold idején több a probléma, feszültség az emberek között, s tudományosan igazolt tény, hogy gyakoribb a baleset és műtéti szövődmény. Egyértelmű hatással van a testi működéseinkre, a nedvekre, a női termékenységi ciklust is irányítja. A régi korokban a Nap mellett a Holdat is „istenítették”. Sok rituálé kötődik a megfelelő holdfázishoz, s több holdistennőt tiszteltek. A mai kor lehetővé teszi, hogy az „elfeledett” tudást ismét elővegyük, s tudatosan használjuk ki a kozmikus energiákat. Egy holdnaptárban jól nyomon követhető, hogy az adott nap holdfázis által szimbolizált alapenergiái milyen tevékenység elvégzésében segítenek, illetve gátolnak bennünket.

A Rák fázis fő jellemzője, hogy az előző jel – az Ikrek – által összegyűjtött információkat bensővé teszi, megemészti a tapasztalatokat.

  • Az értelem által nem megismerhető összefüggéseket intuitív módon sejti meg. Mélyebb, lelki kapcsolatot alakít ki a környezetével. Mint a Holdnak, a Rák típusú embernek is, szüksége van arra, hogy másokban tükröződjön, s ezt úgy éri el, hogy gondoskodásával pótolhatatlanná teszi magát a környezete számára.
  • Viselkedésének alapmozgatóit jól lehet szemléltetni a kagylóval. Belülről nagyon puha és sérülékeny, ezért kemény páncélt növeszt maga köré! Mivel nem tudja feldolgozni, ezért mindenkinél jobban fél a lelki sérülésektől, nehezen fogad a bizalmában, de akit elfogad, azt képes nagyon szeretni.
  • A rá jellemző félénkségtől úgy védi magát, hogy olyan embereket tart maga elé védőpajzsként, akiket gondoskodásával és segítségével már magához kötött. Vonzódik minden nála gyengébbhez és készségesen segít. Birodalma a család, mely igazi védettséget nyújt neki, legszívesebben el sem hagyná ezt a védett területet. Mint a rák, lassan és óvatosan mozog. Fontos számára az érintés, a metakommunikációs jeleket sokszor lényegesebbnek tartja, mint a kimondott szót. „Olyan furcsán mondta, biztos ezt vagy azt akarta vele mondani…”- halljuk tőle gyakran.

Belső ősképe, archetípusa a gondoskodó, óvó, tápláló ANYA, akire szükségünk van.

  • Ő az, aki szótlanul ráérez igényeinkre, vágyainkra és azt igyekszik kielégíteni. Állandó kötődése a hazához és családjához, erős vágyódásai és mély érzelmekre való képessége ezt a jegyet az őszintén szeretni tudók közé emeli.
  • Anyáskodik, szeret főzni, az otthon területe a legfontosabb az életében. Munkahelyén is igyekszik otthonos légkört teremteni, teát főz, egyéb szolgálatokat tesz kollégáinak, s íróasztalán mindig találunk valamilyen személyes tárgyat. Családtagok fotóit, virágokat, stb.
  • Már kisgyerekként szeret gondoskodni, jó vendéglátó, imádja az állatokat, kedvence lehet a cica. Ragaszkodik a szülőkhöz, fokozott a védettség igénye. Ő az, aki belecsimpaszkodik a szülő ruhájába, lábába. Szüksége van az ölelésre! Könnyen meghatódik, sírva fakad. A változások nagyon megviselik.
  • Felnőttként általában segítő hivatásokban éli ki gondoskodói igényét, vagy képviseli a környezetét, hazáját. Politikusok között is sok a Rák jelű (Gorbacsov, Ronald Reagen, Rákosi Mátyás, Horn Gyula).
  • Ő az állatöv romantikusa. Szeret a múltban merengeni, fotókat nézegetni, ábrándozni. A lakása tele van apró kacatokkal, emlékekkel. Szereti a zenét, költészetet. Neki találták ki a romantikus regényeket, sorozatokat.
  • A Rák férfiak érzékenyebbek, gondoskodóbbak társaiknál, jobban átérzik a másik problémáját, gyengédebbek a nőkhöz. Az otthon biztonsága nagyon fontos számukra, ezért bármit megtennének. Szeretnek főzni, besegítenek a házi munkába, s ha kell GYES-re is elmennek. Általában hűségesek, ragaszkodnak otthonukhoz, településükhöz, hazájukhoz.

Ugyanakkor az egyik legellentmondásosabb jegy! Az akarata ötvöződik a befogadással.

  • A nyílt konfliktus mindig trauma számára. Ezért „vevő” emberi játszmákra. Alapvetően érzelmi zsarolással, „nem szólok hozzád”-dal, gondoskodása megvonásával, bűntudatkeltéssel próbálja a környezetét rávenni arra, hogy megtegyék, amit szeretne. Nyíltan nehezen fejezi ki az igényeit, arra vár, hogy a környezete vegye észre mi zajlik benne. Aktuális hangulata mindenkor rányomja a bélyegét a többiekre. Kedveli az önfeláldozó mártír szerepét, kedvenc mondatai közé tartozik: “Érted teszem ezt is!”.
  • Gyakran álmodozik, fantáziál heverészve, ezért lustának titulálják.
  • Döntéseiben befolyásolja a mindenkori hangulata, az emberekkel kapcsolatosan is belső megérzéseire hagyatkozik. Aki első pillantásra nem volt szimpatikus neki, azt nagyon nehezen fogadja el.
  • Amit nem tud „megemészteni”, az megüli a gyomrát. Érzékeny lehet a gyomra, problémásak az emésztő funkciók. Nőként fokozott odafigyelést igényel a kebel és anyaméh egészsége.

Problematikája

  • Negatív megnyilvánulásában ő lehet a gondoskodásával, rátelepedésével fojtogató „házisárkány”.
  • Mivel sérüléseit nem tudja megemészteni, azokat önmagában hordozva gyakran felhánytorgat régen lefutott ügyeket is.
  • Hangulati labilitása, érzékenysége hajlamossá teheti a depresszióra. Különösen olyan időszakokban, amikor azt éli meg, hogy nincs szükség a gondoskodására. Problémája lehet az elengedés, az érzelmi ragaszkodás miatt. A gyermekéért állandóan aggódik, szorong, legszívesebben felnőttként is ő gondoskodna róla, védett burokban tartaná. Ezzel megnehezíti saját és gyermekei életét. Nehéz őt elhagyni, mert igyekszik bűntudatot kelteni „hálátlan” gyermekében. Ezzel a viselkedésével nőként gyakran kiérdemli a „rossz anyós” címet.

Mire tanít bennünket?

  • E jel tanít bennünket arra, hogy érzelmeink felvállalása, megmutatása tesz igazán erőssé bennünket!
  • Gyökereink elfogadása és megbecsülése nélkül a belső intim életünkben nem lesz rend.
  • Amikor nincs rend a lelkünkben, az megnehezíti a többi életterületen való helytállásunkat is.
  • Elgondolkodhatunk azon, hogy egyéni életünkben a családra – szüleinkre, társunkra, gyermekeinkre – kellően odafigyelünk-e.

Ez az időszak jó alkalom arra, hogy kifejezzük irányukba

érzéseinket, hálánkat, szeretetünket!

Oláhné Mednyánszki Krisztina 30/479 – 2392
okleveles asztrológus
pszichodráma vezető, család- és párterapeuta
Artemisz Önismereti Műhely és Asztrológia Iskola