Jupiter a Nyilas csillagjegyben

  • A Jupiter égi útjának következő szakaszához érkezik 2018. november 8-án 13 órakor s belép uralmi pozíciójába a Nyilas jegyébe, ahol 2019. december 2-ig tartózkodik.
  • A Skorpió hatása alatt sok rejtett tartalomra, nehézségre igyekezett ráirányítani a figyelmünket, melyekkel, ha komolyan szembenéztünk, most segít ezen problémáink meghaladásában.
  • Inspirál bennünket, hogy megtaláljunk magasabb értelmét az előző egy évünk nehézségeinek. Hogy észrevegyük, milyen erőforrásokkal, képességekkel rendelkezünk, hiszen túljutottunk rajta.
  • S most ideje új célok felé fordulni, tervezzünk bátran! Egyre azonban fontos figyelni, törekedjünk arra, hogy a szép ideák az élet gyakorlati színterén is megvalósuljanak.
  • A jupiteri analógiához kapcsolt igazságérzet és segítő lojalitás a Nyilas közegében nagy támogatást kap. Így szűkebb és tágabb közegünkben is valószínűleg fokozottan jelentkezik az igazságosság kérdése.
  • Humánum, az általános emberi értékek és a segítőkészség is nagyobb hangsúllyal jelentkezik az egyének és társadalmak életében. Emellett többen érezhetnek vágyat továbbtanulásra, életszemléletük tágítására, hitéletben való erősödésre.

Oláhné Mednyánszki Krisztina 30/479 – 2392
okleveles asztrológus
pszichodráma vezető, család- és párterapeuta
Artemisz Önismereti Műhely és Asztrológia Iskola